Asszertivitás, az egyik új kedvenc szavam. Hogy miért? Mert megtestesíti mindazt amit egy kommunikáció során elvárnék. Aktív hallgatás és értő figyelem, visszacsatolás. Egymás iránti tisztelet. Röviden. És ami néha lehetetlennek tűnik vagy csak én ritkán találkozok emberrel, aki erre alkalmas.
Te hogyan kommunikálsz?
Sokszor ott akadunk el szociális kapcsolatainkban, hogy nem azt a reakciót kapjuk egy beszélgetés alkalmával, amit szeretnénk. Nekünk nem tetsző, kényelmetlen helyzet, akár konfliktus alakulhat ki egy ilyen interakció során. Aztán elmeséljük, hogy milyen negatív élményt szereztünk, amely rossz hatással volt ránk, és értetlenül állunk az ügy előtt. Többnyire a másikat hibáztatjuk, pedig lehet sokszor mi vagyunk a hunyók.
Megfigyeljük vajon magunkat?
Van egy jó hírem, az asszertivitás tanulható. Ami kell hozzá mindössze, a nyitottság.
Maga az asszertív kommunikáció több elemből áll, amibe itt kifejezetten nem mennék bele, viszont egy-egy gyakorlati gondolatot megosztanék veletek.
Természetesen, szépen lassan lépésről lépésre kell haladni.
Először érdemes egy hétig például csak hallgatni a másikat. Akár ezt több kapcsolatunknál gyakorolni, ahogy szimpatikusabb. Csak aktívan figyelni a másikra. Hallgatni, tehát egyelőre a saját gondolatainkat megtartani magunknak. Figyeld meg, milyen hatással lesz ez a másikra. Nem várt reakciókkal szembesülhetsz.
Vegyük egy pillanatra górcső alá a két végletet is. A kommunikációban agresszív típussal talán többet találkozom, mint a passzívval. Agresszív az, aki csak a maga érdekeit veszi figyelembe, az a fontos, hogy ő érvényesüljön, a gondolatai kimondásra kerüljenek. Véleményvezérek, megmondó emberek. Ritkán kérdeznek, ha igen azt is csak talán némi megmaradt tisztelet jeleként felmutatva.
A passzív, nem nehéz kitalálni ennek ellentéte, egy csendes, beletörődő, elfogadó hallgatóság, aki sokszor nem is mutat érdeklődést a beszélgetés iránt, inkább elvonulna. Nem tudja kifejezni, magát ilyen helyzetekben.
Itt egy újabb gyakorlat, amivel akár kiegészítheted az előzőt.
Fontos nagyon a hallott dolgok visszacsatolása. Tehát, hogy érezze a másik, hogy figyelsz. Több fajtája is létezik ennek, például visszaismételheted a mondottakat (nyilván nem egy regény hosszúságút, hanem egy lényeges mondatot kiragadva), ami lehet szó szerint vagy átfogalmazva, akár egy plusz üzenetet hordozva, amivel egy érzelemre célzol. Lehet egy olyan reakció, amivel támogatod a másikat. Dicséret, bók, együttérzés kifejezése stb.
Ezt mind úgy, hogy tényleg ott vagy abban a pillanatban a másikkal és őszinte az egész.
Nagyon nem egyszerű. Főleg nagyon nehéz a pillanatban lenni a mai világban, de meg lehet próbálni.
Lehet már tudod, vagy felismerted, hogyan kommunikálsz te vagy hogyan szeretnél.
De mit gondolsz arról, ha azt mondom a te kommunikációd befolyásolja a másik fél viselkedését?
Itt jutunk vissza a kezdeti feltevéshez, hogy mi történik, ha nem tetszik a másik reakciója.
Mit szeretnénk hallani, milyen viselkedést várunk el a másiktól?
Képzeljük el. Egy pillanatra gondoljunk bele, hol, kivel, mi történik? Milyen a másik?
Aztán erre a kívánt helyzetre hogyan reagálnék én? Miben változna a viselkedésem?
Lehet utóbbit rögtön kipróbálhatnám a legközelebbi beszélgetésnél és megfigyelhetném mi a reakció?
Ugye érted?
Sok dologra van ráhatásunk, még amire nem is gondolnánk.
Persze van, amikor ez sem működik, de ismételve önmagam, egy próbát megér.
